Pannon-Team Hungary Kft.
Nyelviskola 

1026 Budapest, Guyon köz 10.
Tel.: 200-4410; +36 30 509-8816
Adószám:  23352755-2-41
Tanulj, hogy boldogulj!
MENÜ

logó

Nyelvvizsga összehasonlítások:

TOEFL
Az angolszász világ egyik legismertebb vizsgája, beugrónak számít az amerikai felsőoktatásba. Jellegzetessége, hogy ‘nem lehet megbukni’, hanem a vizsgázó egy feleletválasztós teszt alapján pontszámot kap. Ez a szám jelzi a nyelvi szintjét. A teszt az amerikai angol nyelv hallás utáni megértését, a nyelvtani szerkezetek helyes felismerését, a szókincs nagyságát és az összefüggő szöveg értelmezését méri. Magyarországi felhasználása (nyelvpótlék, felvételi pont, diplomához) nehézkes, ugyanis nem ismerik el automatikusan, hanem honosíttatni kell, ami pedig plusz költség.

ECL
EU-s kezdeményezésre létrejött nyelvvizsgarendszer, amely egynyelvű és államilag elismert. Azoknak  fekszik, akik nem nyelvtanközpontúan tanulták a nyelvet, hanem ösztönösen: anyanyelvi környezetben vagy nem hagyományos módon (például filmnézéssel, internetes olvasással, kommunikációval). Ugyanis nincs nyelvtani feladat, ám ennek ellenére nem könnyű. Főként az élő szövegekre, beszédhelyzetekre mennek rá. Általában jobban fekszik a fiataloknak, akiknek jobb a hallás utáni beszédértése. Előnye, hogy hazánk közel 50 városában letehető, és az olcsóbb kategóriába tartozik: egy komplex vizsga mindhárom szinten

TELC
Frankfurti központú, egynyelvű vizsgarendszer, hazánkban a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) képviseli. A vizsgán nincs szótárazás, írásbelin csak ceruzával és radírral lehet dolgozni. Megterhelő, hogy a szóbeli és írásbeli egy napon van. Itt is fontosabb a kommunikáció a nyelvhelyességnél. Magyarországon akkreditált.

The European Language Certificates (TELC) Az egyik legnépszerűbb nemzetközi nyelvvizsga hazánkban, mert a sikeres vizsgázó 2 db nyelvvizsga bizonyítványt kap egyszerre - egy Telc nemzetközit és egy állami nyelvvizsga bizonyítványt is, mivel Magyarországon államilag akkreditált nyelvvizsga. Ez az akkreditáció jelenleg az angol  nyelvvizsgák alap /B1, közép és C1 szintre is vonatkozik, azaz mindhárom szinten állami nyelvvizsga bizonyítványt kap a sikeres vizsgázó. A Telc nyelvvizsga bizonyítvány érettségihez, felvételihez, diplomához és munkavállaláshoz egyaránt felhasználható - ugyanúgy, mint bármelyik  másik magyar nyelvvizsga bizonyítvány. Ez a nemzetközi nyelvvizsgarendszer az EU tagállamaiban több mint 3.000 nyelvvizsgahellyel rendelkezik. A hallgatóbarát nyelvvizsga egyre kedveltebb a fiatalok körében, mert a praktikus és a kreatív tudást helyezi előtérbe a passzív lexikális tudással szemben.
EURO
Az Euro Nyelvvizsga a hazai Euro Nyelvvizsgaközpont Magyarországon akkreditált vizsgája. Újdonság, hogy a vizsgának ma már létezik egynyelvű és kétnyelvű változata is. A vizsga nyelve: angol.. Az Euro Exam írásbeli vizsgáján sokféle apró feladattal, igen hosszú ideig (4 óra) mérik a vizsgázó tényleges tudását. Valós helyzeteket kell megoldani, a fordításnál nem szó szerint kell fordítani, hanem a lényeget kell visszaadni. A szóbelin ketten együttműködve oldanak meg szituációkat. A vizsga egy napon  zajlik, szóbeli és írásbeli részbõl áll, melyeket csak egyben lehet letenni, de ha valamelyik rész nem sikerül, a későbbiekben lehetősége van a vizsgázónak részvizsga ismétlésre

Trinity
A londoni Trinity College által kidolgozott, egynyelvű vizsga. Hátránya, hogy 2009-től csak honosítási eljárással ismertethető el Magyarországon. A vizsgázók viszont szeretik, mert ’felhasználóbarát’, jól lehet készülni rá: a szóbeli vizsga például egy előre összeállított prezentáció alapján zajlik, Angliából érkezett vizsgáztatóval. A vizsgázó ráadásul hozhat magával tárgyat, könyvet,  fényképet, ami a választott témájához kapcsolódik. Bár az írásbelin egyáltalán  nem lehet szótárt használni, a feladatok összeállításánál ezt szerencsére figyelembe veszik.
ORIGO
’Rigó utcai’ nyelvvizsga hivatalos elnevezése.Nem könnyű vizsga. Azoknak ajánlott, akik nyelvtan-központúan tanulnak – sok tesztkérdés vonatkozik például a nyelvi kivételekre -, erősek a fordításban (tehát magyarul is igényesen fogalmaznak), és hazai munkahelyen vagy iskolában kamatoztatják a papírt. Hazai HR-esek körében – különösen azoknál, akik maguk is Rigó utcai vizsgát tettek – jól cseng a vizsga neve. De a határon kívül nem ismert.
.
Asztali nézet